Palics – régen és most
Palics idegenforgalmi története 160 évvel ezelőtt kezdődött
, a régmúlt 1845 - ben.
Másfél évszázad alatt ismert fürdőként
és üdülőként került a köztudatba . Azóta
is dinamikusan fejlődött, majd stagnált , majd ismét
fejlődésnek indult amely a mai napig
Töretlen . Tartósnak bizonyult a hely szépsége , a
kikapcsolódás sokszínű lehetősége , a
Vendégszeretete.

Palics , Szabadka város részéhez tartozik . Az utolsó 30 évben kimagaslóan fejlődött és modern helységként alakult ki .
Szabadkával kétsávos autóúttal van összekötve , vasútvonallal,és helyi busz járattal.
Nagy hangsúlyt fektettek a turizmus fejlesztésére , a hely egyik nevezetes építménye a
„ Vikend Telep „ mely a tópart mellett van . A helyi lakosok mind többen a saját
Modern , komfortos házukat is felkinálják a turisták részére. Itt külön kialakított lakrészek,
Szobák biztosítják a turisták pihenését , kikapcsolódását.
Palics kükönlegessége a „Palicsi –tó”
amely millió látogatót vonz magával minden évben.
A tó partja 17 km hosszú, nagyobb részbe aszfaltozott járda
veszi körül.
Igen vonzó a terület friss levegője miatt sétálásra
, biciklizésre, és kisbabák sétáltatására.
A parkba különféle sportok gyakorlására van lehetőség
a teniszpályán lehet teniszezni,
A parkba futni,a vízi sportok gyakorlására is van lehetőség
úszásra és más vízi sportokra.
De azért a legértékesebb a feledhetetlen szépségű
park ,a sok virág mely nyáron ezer szín-
Be tündököl , télen pedig a hófödte táj
lenyűgöző szépsége, a több százéves
fák , stb.

A palics-i tó gazdag halban . A horgászok egyik legkedveltebb helye . Nagy szerencséjük
Van mert sok halat fognak ki ,leginkább kárászokat ,stb.
A tó területén igen aktívan működik a csónak klub, búvár klub, amely sok érdeklődőt von
Magához. A tó vize nyáron a legkedvezőbb és így sok turistát vonz magával.
Legvégül Palicson van egy nagy állatkert , ahol különféle állatokat tartanak .
Kiváló hely sétára, a gyerekeknek játszótér van , gyönyörködni lehet a szebbnél szebb állatokba ,( medvék, zsiráfok, krokodilok, Madarak, oroszlánok, majmok ,stb.) és a növény kertbe .
Feledhetetlen és szép emléket szerezhet magának bárki ,ha eltölt egy napot az állatkertbe.
|